Meghívó

Tisztelt Címzett!

 

       Ezúton szeretném meghívni intézményünk, a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium által szervezett Berze NÉPnapra.

       A NÉPnap megszervezésére immáron harmadik alkalommal kerül sor. A program célja, hogy a mindenkori berzések visszalátogassanak volt iskolájukba, és elmeséljék jelenlegi iskolatársaiknak, hogy hogyan hasznosították a munka világában az itt megszerzett tudást, világszemléletet és értékrendet.

A rendezvénynek pályaorientációs célja is van. Ezért meghívjuk a felsőoktatási intézmények, állami intézmények (kormányhivatal, rendőrség, mentők, cégek, munkahelyek, stb…) és szakképzési intézetek tanulóit, dolgozóit, hogy bemutassák az általuk kínált lehetőségeket, és felkeltsék tanulóink érdeklődését egy-egy szakma vagy tudomány iránt.

 

       Tisztelettel kérjük Önt illetve az Ön által kijelölt munkatársat, hogy az intézményüket és az ott folyó munkát szíveskedjék bemutatni diákjainknak illetve meghívott vendégeinknek.

 

A program

·         időpontja: 2018. 11. 30. péntek 08:30-12:30

·         helyszíne: Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium 3200 Gyöngyös, Kossuth u. 33.

       A 3. Berze NÉPnap órarend mintája lejjebb található.

 

       Amennyiben felkérésünket elfogadja, kérem, jelezzen vissza, hogy a továbbiakban egyeztetni tudjuk az előadás pontos idejét és technikai igényeit!

 

A jelentkezés határideje: 2018. 11. 05. (hétfő) 12:00

A jelentkezéshez kérnénk feltűntetni:

·         Előadó neve

·         Előadó elérhetőségei (email cím, telefonszám)

·         Előadás címe

·         Előadás(ok) időpontja(i)

·         Esetleg fénykép,

·         Esetleg 5 mondatos összefoglaló az előadásról

·         Technikai igény (projektor, laptop, egyéb…)

 

Felmerülő kérdéseikkel kapcsolatban elérhetnek a gyurkop.berze@gmail.com e-mailcímen vagy a 06 20 360 2526 telefonszámon.

 

További információkért ajánlom figyelmükbe iskolánk honlapját (www.berze.hu).

 

Gyöngyös, 2018. 09. 10.

Tisztelettel:

Gyurkó Péter

igazgatóhelyettes


Utolsó módosítás: 2019. november 19., kedd, 11:10