További MTM-ek

Kedves Kollégák!

Örömmel ajánljuk figyelmetekbe a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola MTM szervezésében 2018. 11. 21-én megrendezésre kerülő kecskeméti Városi Tehetségnapot (meghívó csatolva).

A tehetségnap délelőttjén a szervező MTM tehetségprogramjaival, jó gyakorlataival ismerkedhetnek meg a résztvevők, délután pedig a városi tehetségdíjak átadása után Dr. Balogh László (ny. egyetemi docens, Debreceni Egyetem, a MATEHETSZ és a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke) „Rendszerszemlélet a tehetségfejlesztés folyamatában” című és Dr. habil Vass Vilmos (habilitált egyetemi docens, Budapesti Metropolitan Egyetem, Selye János Egyetem) „A kreativitás és a tehetséggondozás összefüggései” című előadását hallgathatják meg.

A szervező MTM szeretettel várja az érdeklődő kollégákat.



Örömmel ajánljuk figyelmetekbe a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája MTM 2018. 11. 20-án 15:00 órai kezdettel, „Tehetségazonosítás” címmel megrendezésre kerülő szakmai műhelymunkáját (meghívó csatolva).

A műhelymunkán egyrészt az intézmény iskolapszichológusai, Dr. Kissné Kálmán Marianna és Kun Hajnalka tartanak előadást a „Tehetségígéretek azonosítására és megismerésére irányuló vizsgálatok” témakörében, majd 5 szekcióbeszélgetésre kerül sor:

  • művészetek (térbeli- vizuális és zenei);
  • drámajáték és a nyelv (inter- és intraperszonális, nyelvi);
  • természettudomány és a matematika (logikai- matematikai és természettudományi);
  • a sport (testi, kinesztetikus tehetség);
  • a tehetségígéretek azonosítására irányuló nem tantárgyi tesztek megismerése.

A szervező MTM szeretettel várja az érdeklődő kollégákat.


Utolsó módosítás: 2020. február 20., csütörtök, 10:45